December:

Neve ugyancsak latin eredetű, a decem tíz szóból származik.
A népi kalendárium, Karácsony havának nevezi.
A denevérek már téli álmukat alusszák, a nyest az ember közelébe költözik a hó elől. A vaskos erős csőrű süvöltő viszont még a zord időben is talál magának ropogtatni valót.

Válasz

November:

Ennek a téli hónapnak a neve ugyancsak számnévből, a latin novem szóból ered, amelynek jelentése kilenc.
Szent András hava.
Ahogy megjönnek a fagyok, északról ezrével érkeznek a vetési ludak a Dunántúlra.
Lombhullás után már jól látszanak a faágakon a parazita fagyöngyfélék jellegzetes gömböcei.

Válasz

Október:

A hónap latin eredetű neve: Az " octo " szóból származik, melynek jelentése nyolc.
Ilyenkor már kevesebb a napfény, a lomb klorofilja elbomlik, vörös-sárgába fordul az erdők színe.
A dámvad viszont épp csak belekezd nászába, a muflon is ekkortájt üzekedik.

Válasz

Szeptember:

Szeptember: elnevezése a latin septem szóból ered, amelynek jelentése hét. Ez volt ugyanis a hetedikként következő hónap a korai tíz hónapos naptárban.
A népi kalendárium Szent Mihály havának nevezi.
Észak felől megérkeznek az átvonuló madarak, az erdőkben felbőgnek a gímszarvasbikák.

Válasz

Augusztus:

Augustus:- önmagáról nevezte el ezt a hónapot, s 31 napossá tette, mert hogy a Caesarról elnevezett júliusban is ennyi a napok száma.
A népi kalendárium kisasszony havának nevezi, ilyenkor virágzik az erdőben a ciklámen, a gólya fiókák lassan önálló életet kezdenek.

Válasz

Július:

A tíz hónapos római naptárban július hava még quintilis néven szerepelt, minthogy ötödikként következett a sorban. Julius Caesar ( i.e. 100- i.e.44 ) római császár e hó 13. napján született.
Innen ered a hónap ma használatos neve.
A népi kalendáriumban: Szent Jakab hava.
A hó elején, csupán néhány órára, szárnyra kap a tiszavirág.
A rekkenő hőségben futrinkák iszkolnak, gyíkok surrannak a fűben, éjjel gyönyörű tűzijátékot rendeznek a párosodó szentjános bogarak.

Válasz

Június:

Ovidius azt mondja, hogy ennek a hónapnak a neve a latin iuniores ( fiatalok ) szóból származik, de az is elképzelhető, hogy a római mitológia istennője, Júnó-Jupiter főisten felesége, a házasság és a születés védnöke-adta a név alapját.
A népi kalendárium szerint: Szent István hava. Ilyenkor már bőséges a táplálék, tobzódik a természet. Tojást raknak a gyíkok, siklók, pipacstól vöröslenek a vetések, rétek.

Válasz

Május:

Ovidius magyarázata szerint-e hónap elnevezése a latin maiores ( idősek ) szóból, mások szerint Maia római termékeny istennő nevéből ered.
A népi kalendárium szerint: Pünkösd hava.
Ilyenkor virágzik a bodza-tányérjaiból szörp, köhögés és csillapító tea készíthető. Ugyancsak virágot bont hazai maradványfajunk a pilisi len. Visszatér telelő helyéről a sarlósfecske, a nádasban felharsan egy ritkán látható gémféle, a bölömbika hangja.

Válasz

Április:

A név eredete bizonytalan. a latin aperire szó jelentése: nyitni: Ovidius szerint e hó megnyitja a virágok és emberek szívét. De mivel a hónapot Vénusznak, a szépség és szerelem istennőjének szentelték, lehetséges, hogy elnevezése az istennő görög nevéből ( Aphrodité ) ered.
A népi kalendárium Szent György havának nevezi.
Hosszú téli álma után ebben az időben bújik elő a mókusfélék közé tartozó ürge.

Válasz

Március:

Mars a háború istene volt az ókori Rómában. A nép úgy vélte, szerencsés végkimenetelt jelenthet, győzelmet hozhat, ha a háborút ebben a hónapban indítják. A népi kalendárium szerint: böjt más hava. Olvadás után kezdődik a görény násza. A bíbic korán kezdi a költést, ha pedig fiókáit elviszi a hideg, új fészekalja lesz. Elsőként hazai füveink között, virágot hoz a törpesás. Telelőhelyükről ilyentájt érkeznek vissza, és máris fészek építésbe kezdenek a kanalas gémek.

Válasz

Csikorgott a fagy, szélcsend volt, a tiszta ég csupa csillag.

- Bumm! - ágyúlövés köszöntötte az új esztendőt; Szilveszter éjszakája

volt, és tizenkettőt kongattak a toronyban.

- Tra-ra! Tra-ra! - zengett a kürt. Jókora postakocsi állt meg a

városkapu előtt. Tizenkét utasa volt, többen nem is fértek volna el

benne.

- Éljen! Éljen! - hangzott ki a vidám köszöntő a házakból, ahol teli

poharak csendültek össze az új esztendő tiszteletére.

- Boldog új esztendőt! Jó szerencsét, egészséget, takaros kis feleséget!

Baj, bosszúság elkerüljön az új esztendőben! - kívántak egymásnak

szerencsét az emberek.

Rázták egymás kezét, összekoccantották poharukat, hogy csak úgy

csengett. Javában folyt az ünnepi vigasság, amikor a postakocsi

tizenkét utasával megállt a város kapuja előtt.

Ugyan kiket hozhatott? Az utasoknak rendben volt az útlevelük,

málhával érkeztek, még ajándékot is hoztak nekem, neked,

mindenkinek a városban. Kik lehetnek, s mit hoztak nekünk?

- Jó reggelt! - köszöntötték a kapu őrét.

- Jó reggelt! - felelte az, mert az óra már elkongatta az éjfelet. Aztán

megkérdezte az első utast, amikor kilépett a kocsiból: - Mi a neve? Mi a

foglalkozása?

- Nézd meg az útlevelemben! Tudsz olvasni! - felelte az első utas. - Én:

én vagyok! - szép szál legény volt, prémes bekecset, prémmel bélelt

csizmát viselt. - Az vagyok, akiben annyian reménykednek. Látogass

meg holnap, újévi ajándékot kapsz tőlem. Rézpénzt meg ezüstpénzt

hajigálok az emberek közé, bálokat rendezek, harmincegy bált, ennyi

éjszaka áll rendelkezésemre. A hajóim jég közé fagytak, de a

szobámban jó meleg van: Kalmár vagyok. Január a nevem.

Nyomban utána a második utas szökkent le nagy vidáman a postakocsi

hágcsóján, álarcosbálok, komédiák, táncos mulatságok fő-fő mestere.

Nem volt nála egyéb, csak egy nagy hordó.

- Ebből a hordóból ugranak majd ki farsangkor a jókedv ördögei! -

kiáltotta. - Mert mulatni akarok meg mulattatni, amíg tart az élet, mert

az egész családból az én időmet szabták a legrövidebbre. Csak

huszonnyolc napom van. Talán megtoldják még egy nappal, de az se

sokkal több. Éljen a vígság!

- Tilos a csendháborítás! - intette rendre az őr.

- Nekem ugyan nem tilos! - kiáltotta hetykén az utas. - Karnevál

hercege vagyok. Február a nevem.

Előbukkant a harmadik utas is. Ösztövér legény volt. Ínséges formájú,

mint a böjt maga. Időjóslással foglalkozott, s az bizony nem valami

zsíros hivatal. Nem volt rajta egyéb dísz, csak egy kis ibolyacsokor a

gomblyukában; de nagyon apró ibolyákból.

- Március, hopp! - kiáltott rá a negyedik, aki nyomban utána lépett ki a

kocsiból, és meglökte az előtte állót. - ugorj be az őr szobájába, jó

puncsot főztek ott, érzem a szagát! - De ez a negyedik csak lódított,

áprilist akart járatni a társával, így mutatkozott be az őrnek. Bolondos

legénynek látszott, olyannak, akinek több az ünnepnapja a munkás

napjánál. - Föl-alá táncol a kedvem! - rikkantotta. - S ahogy a kedvem

tartja, eső esik, vagy nap süt. Sír az egyik szemem, nevet a másik, ezt

csinálják utánam! Csupa nyári ruha van a ládámban, de nem vagyok

bolond, hogy fölvegyem! Itt vagyok! Tavaszi lakkcipőben, de téli

kesztyűben megyek sétálni vasárnap.

Nyomában egy hajadon libbent le a kocsiról.

- Május vagyok! - mutatkozott be. Bükkfalevél színű selyemruhát

viselt, kökörcsin koszorút a hajában; szagosmüge illata áradt a

ruhájából olyan erősen, hogy az őr eltüsszentette magát. - Egészségére!

- mosolygott rá a hajadon. Ó de gyönyörű szép volt! Énekelni is, de

nem a színházban, hanem kinn a zöld erdőben, a maga

gyönyörűségére.

- Most jön a menyecske! - kiáltották, s lesegítették az ifjú Június

asszonyt a kocsihágcsón. Szép, sudár teremtés volt, rátarti és fürge

mozgású. Látszott rajta, azért jött a világra, hogy munkára tanítsa az

álomszuszékokat. De lakomát is adott, méghozzá az esztendő

leghosszabbik napján, hogy vendégeinek ideje legyen a sokféle jót

elfogyasztani. Járhatott volna a maga hintaján is, de postakocsin

döcögött a társaival, ezzel is mutatva, hogy cseppet sem gőgös.

Különben sohasem utazott egyedül: mindenüvé elkísérte öccse, a

Július.

Piros arcú legény volt ez a Július, szalmakalap hetykélkedett a fején.

Kevés málhája volt, nem is jó a nagy melegben sokat cipelni, csak

fürdősapkáját meg úszónadrágját lóbálta a kezében.

Aztán az anyja következett, Augusztus asszonyság. Ez aztán ügyes

asszony volt! Gyümölcsöt árult, halastavai voltak, érett kalászú

gabonaföldjei. Széles szoknyájában szaporán jött-ment, csak úgy égett

a kezében a munka, maga hordta a kancsót a mezőre az aratóknak. -

Arcod verítékével szerzed a te kenyeredet! - ez volt a jelszava.

De az aratóünnepen aztán nem sajnálta a jókedvet a munkásembertől.

Utána egy férfi lépett ki a kocsiból, festőféle volt, a színek mestere:

Szeptember. Ha akarta, vörösre, aranyosra, barnára festegette az erdő

minden zöld levelét. Munka közben feketerigók hangján fütyörészett;

ráérős idejében komlósört erjesztett, mert ehhez is értett. Egy

festékesdoboz meg egy nagy ecset volt minden útipoggyásza.

Földesúr formájú bátyja követte a sorban; most is a szántás-vetés járt

az eszében, egyre azon törte a fejét; elvetett-e mindent idejében. De a

vadászat örömeiről se feledkezett meg: vadászpuska csöve meredt

Október uraság válla mögött, vadászkutya szökdelt a sarkában, dió

csörgött-zörgött a tarisznyájában. Temérdek málhája volt, még egy

újfajta ekét is hozott magával. Egyre csak a földről beszélt, de alig

lehetett érteni a szavát bátyja hangos prüszkölésétől meg

krákogásától.

Olyan náthás volt ez a szegény November, hogy lepedőt használt

zsebkendőnek, de még így, betegen is el kellett kísérnie a béreseket az

új helyre, ahová beszegődtek. Azzal vigasztalta magát, hogy majd

kigyógyul a meghűlésből, ha fát fűrészel - mert egy fatelep

fűrészmestere volt. Estelente fakorcsolyákat faragcsált a

parasztgyerekeknek, mert tudta, hogy hamarosan szükségük lesz rá.

Utolsónak az öreg December anyóka kászálódott le a kocsiról.

Parazsasfazekat hozott a kezében, mégis didergett. De a szeme fénylett,

mint két tiszta csillag. Másik kezében virágcserép: egy zsenge kis fenyő

zöldellt benne. - Ezt mindenüvé magammal viszem - mondta. -

Ápolom, gondozom, hogy karácsonyig nagyra nőjön, és színes

gyertyácskák, aranyalmák, bábuk teremjenek az ágain. Akkor alája

ülök magam is, előveszem a meséskönyvemet, és mesélek belőle a

gyerekeknek. Azok csöndben ülnek, hallgatnak, de a karácsonyfa ágain

megelevenednek a bábuk, a kis viaszangyal a fa csúcsán megrázza

aranyporos szárnyát, s leröppen a gyerekekhez, megcsókolja őket.

- No, mehet a kocsi tovább! - kiáltott a városkapu őre. - Megvan mind a

tizenkét utas. Jöhet a következő postakocsi!

- Előbb ezt a tizenkettőt bocsátjuk be a kapun - mondta a

városkapitány. - Lépjenek be sorra, egymás után! Az útlevelük itt

marad, egy-egy hónapig érvényes mindegyik. Tessék belépni

Válasz

Február:

Ebben a hónapban az ókori rómaiak engesztelő áldozatokat mutattak be Februusnak, a megtisztulás istenének. A népi kalendárium szerint: böjt elő hava. Ilyentájt bújik elő a téltemető, a hóvirág, a tarka sáfrány. Ha melegszik az idő, megébrednek téli álmukból a mocsári és az erdei békák. A róka javában ügyködik a család alapításon, a fülesbagoly is költőhelyet keres. A fenyőmagon élő keresztcsőrű már fiókáit neveli különleges, télálló fészkében.

Válasz